CsakPONT
Család
és
KarrierPONT
Hajdúböszörmény
CsakPONT
Főpályázó:
Konzorciumi partner:
CsakPONT

Család-munka- egészség: bemutatkozott a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT a nemzetközi Expón

dátum2018. augusztus 14.
Minden látogatót – felnőtteket, gyerekeket, családokat, gyermeküket egyedül nevelő, ápoló szülőket, beteg családtagjukat otthon ápoló nőket, férfiakat, leendő és aktív munkavállalókat, s munkaadókat –  szeretettel vártak a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT standjában a 2018-as Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupán  (amelynek a helyi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont). A programon a KarrierPONT szolgáltatásairól, munka és család viszonyainak új megközelítéséről, anya-apa, férfi-nő családon belüli és társadalmi szerepeinek kortárs szemléletéről informálódhattak az érdeklődők. A központ munkatársai, önkéntesei megragadták az alkalmat, hogy mintákat mutassanak család és munka összeegyeztetésének új lehetőségeiről. „Mi több”, az iroda mentora is készenlétben állt.
Mindenkit érint a kérdés
 
A szemléletfejlesztés célcsoportjába tartozott a rendezvényen minden Expo-látogató, nem csak azok, akiket közvetlenül érint a jelzett konfliktus, hiszen bárkinek a környezetében lehetnek olyan emberek, akiknek a család és munka összeegyeztetése gondot okoz, a láthatatlan munka miatt a négy fal közé kényszerülnek, pedig szeretnének dolgozni. Végül és nem utolsó sorban a társadalom minden rétegét megszólították a szemléletformáló programelemekkel. Minderre jó alkalom a nagy múltú, nemzetközi Expo, amely a megyében és helyben lakó emberek, családok tömegeit is vonzza.
A kényelmes és plakátokkal, szórólapokkal ellátott vöröskeresztes KarrierPONT magára vonta a figyelmet. Tájékoztató beszélgetésekkel, információs szóróanyagokkal várt mindenkit. A látogatók szívesen megálltak a standnál, érdeklődőek voltak. A nap sikere, hogy többen felvették a kapcsolatot a mentorral is, és nyomban segítséget kértek tőle, beszélgettek vele.

 
A kitelepülésen a családok lelki és testi egésszégfejlesztésére is hangsúlyt helyeztek. Különböző szűréseken – többek közt vérnyomás, vércukor, koleszterin – vehettek részt az érdeklődők. Az Expo első két napján önkéntes véradásra invitálták a 18-65 év közötti hölgyeket és urakat. Megkérték őket, gondoljanak ezzel is azokra, akiket nem láthatunk, mert gondjaik, betegségeik miatt „láthatatlanul” segítségre szorulnak.



A „Vöröskereszt a nőkért Hajdú-Bihar megyében” című EFOP-1.2.9-17-2017-00021
a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének projektje;
konzorciumi partner: Hajdúböszörmény Polgármesteri Hivatal.

A projekt megvalósításának központi helyszíne a
Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT, melynek nyitvatartása:
hétfő: 14:00-18:00
kedd, szerda: 12:00-16:00
csütörtök, péntek: 8:00-12:00

Címe: 4220 Hajdúböszörmény, II. Rákóczi Ferenc u. 22.
A fotók megtekinthetőek a Hajdóböszörményi Család és KarrierPONT Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/pg/Család-és-KarrierPont-Hajdúböszörmény-180127829356504/photos/?tab=album&album_id=194979937871293
 





 

CsakPONTTovábbi híreink

Túl a tipikuson: gondoljunk másképp családra, munkára, nőkre
Család és/vagy karrier? - erre keresünk és adunk megoldást, de hogyan?
Bővebben »
Hidat építenek család és munkahely között
Várunk szeretettel mindenkit, akiknek a család és munka összeegyeztetésében tanácsadásra, mentorálásra van szüksége, és keressük a másik oldal, a munkáltatók szférájának képviselőit
Bővebben »
Indul a család és karrierpont Hajdúböszörményben – először a megyében
„Tegyen egy lépést a jövőjéért: jöjjön be hozzánk!” – így invitálják a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT munkatársai azokat, akiket a családi kötelességek elzárnak a munkavállalástól vagy korlátoznak benne.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2018. december 14.
Akadály? Lehetőség: atipikus foglalkoztatás - szemléletformáló rendezény
Az atipikus foglalkoztatási formákat és rugalmas munkaszervezési módokat ismerteti, népszerűsíti több aspektusból is a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner rendezvénye.
Részletek »
2019. május 10.
Kulcs az önérvényesítés: dolgoztak rajta-érte
A kommunikációs képességeket, különösen a munka világába való visszatérést, illetve az abban helytállást szolgálta az Asszertív kommunikációs képzés
Részletek »
2019. június 3.
Nők szerepe a mezőgazdaságban – szemléletformáló rendezvény
A Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner a projekt megvalósítása során a nők szerepe a vidékfejlesztésben, gazdaságfejlesztésben, térségfejlesztésben programsorozaton belül szemléletformáló rendezvényt tart. (Fotó: illusztráció - forrás: Hellovidek.hu)
Részletek »
CsakPONT