CsakPONT
Család
és
KarrierPONT
Hajdúböszörmény
CsakPONT
Főpályázó:
Konzorciumi partner:
CsakPONT

Nyári programok szemléleti útravalóval

dátum2018. augusztus 7.
Hét napos gyermekfelügyeletet szervezett a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT a gyermeküket egyedül nevelő vagy ápoló szülőknek, hogy tehermentesülve foglalkozzanak a munka világába lépéssel, miközben nyári élményekhez jutnak, fejlesztő, érzékenyítő programokon vesznek részt gyermekeik.
 
Család régen és most, női-férfi szerepek, alternatív életutak is szerepeltek annak a nyári gyermekfelügyeletnek az érzékenyítő foglalkozásai között, amelyet az egy hónapja induló Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT szervezett július 14. és 20. között Hajdúszoboszlón, a Megyei Katasztrófavédelmi Kiképző és Raktárbázison. Húsz 10-12 éves kisdiák a program minden napján olyan szemléletformáló órán vett részt, amelyek a családon belüli, s a társadalmi nő-férfi szerepeket dolgozták fel lehetőség szerint játékosan.
 
E program célja volt, hogy tehermentesítse a szülőket, a Család és KarrierPONT ügyfeleit, nyáron. A nehéz élethelyzetű családoknak nyáron sokkal nehezebb, hiszen nem áll módjukban gyermekeiket változatos fejlesztésekre, programokra befizetni, utaztatni, vagy a nyaralások, táborok élményéhez juttatni. A szülőknek nem marad idejük magukra, így arra sem, hogy érdemben foglalkozzanak munkakereséssel, karrierépítéssel. Ezt törte meg a nyári gyermekfelügyelet, melynek idején a szülők szabad időhöz jutottak, részt vehettek a Csalás és KarrierPONT mentorálásán, lépéseket tehettek jövőjük felé az útmutatások szerint.

Családról és karrierről szülőknek és gyermekeiknek
 
Két legyet ütött egy csapásra a felügyelet, mivel – mint említettük – a gyermekek szemléletét is célba vette: a foglalkozások a gyermekek jövőjét és a jelenlegi családjainak életét segítették, a rugalmasabb családmodellek, pályaválasztás, a család és munka összehangolásának lehetőségeit mutatták be korosztályhoz illő és befogadható módon, mesékkel, játékokkal. A téma a többi programon is megjelent látens módon.
Egy másik programcsoportja a fejlesztést szolgálta.  Kézműves, csapatépítő, kommunikációs, mozgáskoordinációs foglalkozások követték egymást. Nem maradt el a kirándulás, amelyen a kis résztvevők bejárták a helytörténeti, a retro-, a képzőművészeti múzeumot, s a DOTTO kisvasúttal körbeutazták Hajdúszoboszlót. Nagy sikert arattak az interaktív katasztrófavédelmi és kutyás bemutatók a reprezentatív kiképző bázison, még a kutyatartás rejtelmeibe is beavatták a kisdiákokat.
A harmadik programcsoport ugyanolyan fontos a gyermekek élete és fejlődése szempontjából, ezért ugyanolyan nagy hangsúlyt kapott, mint a másik kettő: ezek az igazi nyári élmények. Rengeteget játszottak, fociztak, kosárlabdáztak, többször strandoltak a kisdiákok. A közösségi életet, az építő jellegű konfliktuskezelést, a napi életritmust is „gyakorolták”, és szép barátságok kötődtek.
Mindezt – a sok örömöt, a társasági élményeket, az információkat és az új látásmódot – nem csak rövid távra, hanem remélhetőleg hosszú távra is magukkal vitték útravalóul, míg szüleik a saját szemléleti elméleti és gyakorlati útravalójukon dolgoztak.  
A Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT a „Vöröskereszt a nőkért Hajdú-Bihar megyében” című EFOP-1.2.9-17-2017-00021 projekt központjaként szervezte meg a tábort.
 

CsakPONTTovábbi híreink

Túl a tipikuson: gondoljunk másképp családra, munkára, nőkre
Család és/vagy karrier? - erre keresünk és adunk megoldást, de hogyan?
Bővebben »
Hidat építenek család és munkahely között
Várunk szeretettel mindenkit, akiknek a család és munka összeegyeztetésében tanácsadásra, mentorálásra van szüksége, és keressük a másik oldal, a munkáltatók szférájának képviselőit
Bővebben »
Indul a család és karrierpont Hajdúböszörményben – először a megyében
„Tegyen egy lépést a jövőjéért: jöjjön be hozzánk!” – így invitálják a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT munkatársai azokat, akiket a családi kötelességek elzárnak a munkavállalástól vagy korlátoznak benne.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2018. december 14.
Akadály? Lehetőség: atipikus foglalkoztatás - szemléletformáló rendezény
Az atipikus foglalkoztatási formákat és rugalmas munkaszervezési módokat ismerteti, népszerűsíti több aspektusból is a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner rendezvénye.
Részletek »
2019. május 10.
Kulcs az önérvényesítés: dolgoztak rajta-érte
A kommunikációs képességeket, különösen a munka világába való visszatérést, illetve az abban helytállást szolgálta az Asszertív kommunikációs képzés
Részletek »
2019. június 3.
Nők szerepe a mezőgazdaságban – szemléletformáló rendezvény
A Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, mint konzorciumi partner a projekt megvalósítása során a nők szerepe a vidékfejlesztésben, gazdaságfejlesztésben, térségfejlesztésben programsorozaton belül szemléletformáló rendezvényt tart. (Fotó: illusztráció - forrás: Hellovidek.hu)
Részletek »
CsakPONT